SUTYI          

Sutyikánk egy gyönyörű fekete kispuli volt.

Okos volt és ragaszkodó. Mindenben megbízható. Rá lehetett számítani, biztos volt, hogy segíteni fog, vagy vigyázni rám.  Ő vezette be azt a szokást, hogy minden reggel, felkelés után kb. fél órát mellette kellett ülni a földön, beszélgetni vele, simogatni, nézni, ahogy rágicsál valamit, közben közösen figyelni, ahogy Anyu készülődik a munka- vagy vasárnapra. Visszagondolva az együtt töltött évekre, nagyon igaza volt. Egészen más volt az ember hangulata egy olyan napon, ami szeretettel s barátsággal kezdődött.

Barátságunk nagyon mély volt, ismertük egymás érzéseit, gondolatát, szavak nélkül is értettük egymást.

Biztos vagyok benne, hogy egyszer az összes kutyámmal együtt lehetek megint, és akkor Sutyival is újra együtt kezdjük a napokat. Üldögélve, nézelődve és figyelve, hogy a többiek mi mindent csinálnak az újabb nap alatt.