ÁBEL

Elhunyt 2004 tavaszán.

"Kedves Éva!

Talán emlékszel rám, én vagyok a Tücsök. Ábel barátja. Bár csak egyszer találkoztunk.

Most hallottam, mi történt. Daisy soha nem olvassa az SMS-eket (igaz, nem is nagyon szokott kapni). Anyukája vette észre, most hétfőn (május 3-án), hogy van valami írva a telefonba, és döbbenten olvasta fel nekünk. Daisy csak ül, és szomorkodik. Engem is megrázott a hír, mert annyira előzmény nélküli volt. Nem tudtam, hogy valami baj van. És már készültem a nyárra, hogy megint találkozunk.

Mellékelten küldöm a tavalyi képeket. Ábel ezeken látszik a legjobban. (Persze én is elég csinos vagyok rajtuk.) Van egy olyan kép is, ahol szaladunk a hatalmas zöldben. De az kell nekem. Azután meg van egy csomó olyan, amin csak egy halomban vagyunk (tudod, amikor körbe-körbe mentünk és egymást szagolgattuk). Azokon nem nagyon látszik, hogy ki kicsoda, csak Sutyi azonosítható, mert ő fekete.

Persze Nektek biztos rengeteg fényképetek van Ábelről. De én is szeretnék adni valamit Neked az emlékeimből.

Tudod, én nagyon sokat köszönhetek Ábelnek. Meséltem is neki, amikor itt volt. Ha ő nincs, én sem vagyok itt. És ki tudja, kihez kerültem volna. Pedig a kiskutyák nagyon akarnak jó gazdához kerülni. Amikor szülőhelyünkön nyílik az ajtó, mindenki kiváncsi és izgatott, hogy ki érkezik, kit visz el. Daisy Ábel miatt jött el értem. (Az persze, már rajtam múlott, hogy engem válasszon!) És ezt soha nem felejtem el.

A mi életünk - emberi mércével mérve - rövid. De a mi szemünkben az örökkévalóság. Éppen ezért nem mindegy, hogyan töltjük el. Azt Te is tudod, milyen sok kutyának rossz a sora. Nagyon kiszolgáltatottak vagyunk, sok mindent nem tudunk megoldani az ember nélkül, ráadásul - néha méltatlanul - nagyon szeretjük az embert. (Na, azért nem mindet.)

Ábel szeretett Titeket. Jól érezte magát Veletek. Azt mondta, hogy jó emberek vagytok. (Ezt én is éreztem, jó szagod van!) És hidd el, mindig Veled marad. Tudom. Daisy-vel is lejött Kakucsra mindegyik barátja: Zsuzsi, Csucsu (a két puli), és Rózsi cica, meg a cica-Tücsök. Sokszor, szinte látom őket. De a szeretetüket, és azt a szeretetet, amit Erzsitől és Daisy-től kaptak, mindig érzem.

Most egy nagyon fontos dolgot akarok mondani. Feltétlenül vegyél magadhoz egy kis bichont. Daisy azt szokta mondani (jó hallani, legalább olyan jó, mint azt, hogy „Jaj, de gyönyörű vagy … nagyon szeretlek”), hogy kutya nélkül lehet élni, de nem érdemes. Tudom, hogy Nektek van másik kutyátok. De hidd el, nagyon fontos, hogy még más életét is bearanyozd. Egy olyan kutyusét, akit kicsi kora óta Te nevelsz. Hogy eggyel több kutya sorsa forduljon biztos jóra. Te és Szabolcs, ezt még sokunknak biztosítani tudjátok. Mert Ti jó emberek vagytok.

Szerettem Ábelt. Nem úgy, ahogy Ti, nem az én kutyám volt. Nekem csak kutya-barátom. Jót beszélgettünk egyszer. És jó volt együtt futni a fűben. Nem felejtem el soha. De szeretném, ha nyáron újra eljönnétek, és bemutatnátok egy kis rokont. Én meg megmutatnám neki a kertemet. Olyan szép. És elmesélném, milyen volt, amikor Ábellel futottunk itt. Lehet, hogy hajlandó lenne velünk futni. Mert Ábel velünk lesz. 

Ha bánt a levelem, kérlek, dobd el. De remélem, hogy nem így van, mert hidd el, távol áll tőlem, hogy szomorítsalak. Nem is tudom soha, mit kell csinálni, ha valakit gyász ér. Azért írok. Mert az olvasást bármikor abba lehet hagyni. Én viszont mégis elmondtam, amit gondolok.

Kedves Éva, és Szabolcs! Kedves Ábel!

Ez a Daisy szörnyű. Én már megírtam a levelet, ő pedig még mindig csak ül, és a képeket nézegetni. Megyek, szólok neki. Valakinek a postára is el kellene menni. Mindent nem csinálhatok én!

B u d a p e s t, 2004. május 4.

                                                                                  Sok szeretettel és barátsággal:

                                                                                                 Tücsök"